Kercsmár Zsolt

 
 

1970-ben született Tatabányán, természettudós és zenész. 1996-ban az ELTE-n szerzett geológus diplomát, 2006-ban pedig földtudományi doktorátust. Kutató geológusként tudományos alapkutatással, egyetemi oktatással, tudományos ismeretterjesztéssel, zenészként megzenésített versek, historikus és népi énekek, zsoltárok, imádságok előadásával foglalkozik. Feleségével Gödöllőn él. A lelkivezetést és lelkigyakorlat-kísérést, feleségével együtt, az Ignáci Lelkiségi Központ képzési programján tanulta.