Manréza 30

 
 

A dobogókői Manréza idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból szeretettel várunk benneteket közös ünneplésre augusztus 27-én, vasárnap, a lelkigyakorlatos házban.

Az elmúlt évtizedek folyamán több ezer ember jött ide a Manrézába azzal a vággyal a szívében, hogy megtalálja Istent, elmélyítse a Vele való kapcsolatát és rendezze életét. A Manréza az Istennel való találkozás és lelki megújulás helyévé válhatott.  Hálaadásra hívunk benneteket. Hálát adunk Istennek az elmúlt három évtizedért, mindazokért a csodákért, amelyeket Isten a lelkekben tett és tesz napról-napra. Egyben bizalommal tekintünk a jövőre, azon lelkek szolgálatára, akik a jövőben tisztelnek meg bennünket a bizalmukkal azzal a reménnyel, hogy segíteni tudjuk őket az istenkeresés útján.

Nagy szeretettel várunk Mindannyiótokat!

Tervezett programok:
10.00-10.30 – vendégek érkezése, regisztráció a lelki programokra
10.45 – ignáci szemlélődés / meditáció / táncmeditáció
12.00 – Szentmise
13.15 – agapé
13:45 – Mustó Péter atya új könyvének a bemutatója (Patsch Ferenc SJ)
14.30 – rövid visszatekintés az elmúlt harminc évre a jezsuita vezetők szemével: Sajgó Szabolcs SJ, Vízi Elemér SJ (online), Lukács János SJ, Tóth Árpád SJ
15.15 – Manréza backstage: Halasi Gábor előadása
15.30 – Kirándulás

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Online regisztráció itt, augusztus 20-ig.

Nem tudsz eljönni, de adományoddal szeretnéd támogatni a házat? Itt megteheted.

 

A találkozás reményében kívánunk áldott nyári napokat, jó pihenést és feltöltődést!

 

A Manréza Ignáci Lelkiségi Központ csapata