Molnár Renáta
1969-ben született Budapesten. 1992-ben végzett a Semmelweis Egyetem testnevelési szakán. 2007-ben személyi edzői, majd 2010-ben nordic walking tréneri képesítést szerzett.
2011 óta foglalkozik a sport és a lelkiség összekapcsolásának egyik lehetséges módjával, a mozgás-lelkiség elméletének és módszertanának megalkotásával. Hofher József SJ kezdeményezésére együtt tartják a „Jézusi gyaloglás” lelkigyakorlatot az általuk kidolgozott módszertan szerint.
2013-ban indította el a „Jézussal Gyaloglók Testvéri Közösségé”-nek mozgalmát, amelynek körlevelei a világhálón olvashatók.
Családjával, férjével és négy gyermekével Szentendrén él. A Mécs és a regnumi közösség aktív tagjai. 1989-ben társalapítóként létrehozta a Regnum Marianum Sport Egyesületet.