Sanyi

Egy „húzósabb” magánéleti időszak után jelentkeztem, kicsit lenyugodni, rendszerezni gondolataimat. Bepakoltam mindent a lelki hátizsákomba – egy darab kettétört szerelmet, egy darab sikeresen megvalósított álmot, aminek nem tudtam örülni, és az ezekkel kapcsolatos komoly kérdéseket.

T. nővér jóságos tekintete és tanácsai kísértek 4 napon keresztül. Meglepődtem, hogy arra kért tegyem le a kérdéseimet, gondjaimat, csendesedjek le belülről és forduljak Isten felé.

Elcsendesültem, némi hiányérzettel. Az utolsó esti lelkivezetős beszélgetésig nem sok minden történt, csak lelazultam, egyre több örömet leltem az imában. De valami hiányzott. Nagyon is konkrét dolgokra kerestem a választ, ehelyett viszont pár soros bibliai idézetekről elmélkedtem naphosszat.

Nem hiszek a váratlan happy-endekben, amikor az utolsó pillanatban minden megoldódik, a főhős pedig egy kabrióban ülve beleautózik a naplementébe. De valahogy mégis megtörtént akkor este. Persze kissé keserédesen, kissé életszagúbban. Az én happy-endem a sírás volt, ami úgy érzem ledöntött bennem egy falat Isten felé.

Váratlanul jött. Nem itatom én az egereket túl gyakran, talán csak szökő évente. Nem találtam válaszokat a kérdéseimre. Egy olyan nagy fokú együttérzést kaptam valakitől – akit Isten küldött – hogy ezt váltotta ki belőlem. A válaszaimat meg előbb-utóbb úgy is megtalálom.

2017. június 8., Lelkigyakorlatozóink írták