Szibig Marianna Ágnes TORG
1969. szeptember 1-én született Budapesten. 1993 óta Szent Ferenc Kisnővérei közösségéhez tartozik. Belépése előtt konduktor-tanítói szakon főiskolai végzettséget szerzett Budapesten. Majd szerzetesként kántori és hittanári tanulmányokat folytatott Egerben a kántorképző tanfolyamon illetve az Egri Hittudományi Főiskolán, mentálhigiénés és lelkigondozói képesítését pedig Budapesten a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szerezte. A lelkigyakorlatok kísérését Nemes Ödön SJ atya képzései alapján tanulta. 1999 óta foglalkozik hivatásgondozással, volt képzési felelős, jelenleg a szerzetesközösség általános elöljárója. Emellett főleg lelkigondozással, lelkivezetéssel foglalkozik.