Látogatás Arlón, a Jelenlét Házban – beszámoló

 
 

Régóta szerettem volna ellátogatni a miskolci JEZSU gimnáziumba és Arlóra, a roma misszióba. A feltételes mód helyett, amit magamban mondogattam évek óta: jó lenne, kellene, szeretnék, Halasi Gábor munkatársam azt kérdezte: melyik nap jó a héten? Így lett a vágyból lendület: augusztus 23-án autóba ültünk és meg sem álltunk Arlóig.

A Jelenlét Ház Arlón, a jezsuiták roma missziós közösségi háza, pont úgy néz ki, mint bármelyik másik ház az utcában, régi, átlagos kádár kocka épület. Nem voltak elképzeléseim, mivel találom szembe magam, kilépve a többdiplomás keresztény értelmiségi középosztály buborékból; kíváncsiság, érdeklődés volt bennem.

Kiss Ferenc jezsuita testvér és Bari József szociális munkatárs fogadott minket az udvaron.

Röviden mesélnek a faluról: kb. 4.000 fő él itt, ennek 80%-a cigány, a teljes lakosság 60%-a falu két végében egy utcában szegregáltan él mélyszegénységben, kölcsönösen lenézi egymást az alvég és a felvég. A fehér lakosság lassan elöregszik, sok cigány gyerek születik, Arló hamarosan tiszta cigány település lesz.

Szívesen segítenéd az arlói misszió munkáját és a szegény testvéreinket? Itt megteheted. .

A kétszintes házba lépve rögtön néhány tizenévessel találkozunk, ülnek, beszélgetnek. Felfelé haladva további kamaszokat, nőket, gyereket látunk. Rögtön feltűnik, hogy itt bizony sokan vannak. Érdeklődéssel figyelnek minket, köszönnek, bemutatkoznak. A nagyobb szobában baba mama klub folyik, a tinik fellépés előtti próbára készülnek a zenekarral, még csak gyülekeznek a házban. Az irodában 8 fő dolgozik, nálunk ugyanekkorában ketten vannak.

Lassan kezdett megérkezni az érzés, hogy itt pezsgő közösségi élet van, mozgás, szervezés; teljesen más, mint a lelkigyakorlatos házunk nyugalma, ahol mindenkinek megvan a maga privát tere, csendje, lelkigyakorlathoz és bizony munkához is. Feri mondta, hogy most nincsenek is sokan, láttuk volna a mikulás partit, akkor 120 ember volt a házban. A falakon fényképek és gyerekek által készített alkotások voltak kitéve.

A földszinten kiszolgáló helyiségek vannak. Élelmiszerraktár, egészséges élelmiszerekkel a várandós anyáknak, őket tanítják egészséges életmódra a baba mama klubban, hogy zavartalan legyen a terhességük és egészséges gyerekük szülessen. Itt tartják az élelmiszerbankból kapott küldeményeket is kiosztásig. Kiderül, hogy a január és február hónapok a legnehezebbek, decemberben dupla családi pótlék érkezik, amit gyorsan el is költenek. Januárban és februárban az emberek nem tudnak fűteni, nincs mit enniük. Ugyanakkor ezt szégyellik, nem mondják, és gyakran az iskolában derül ki, mikor a gyermeket leméri a védőnő. Utána is kérdéses, elfogadják-e a segítséget.

A másik népszerű helyiség a mosókonyha, több ipari mosó- és szárítógéppel. Adományként kapták, bárki jöhet ruhát mosni, szárítani, és jönnek is, mert otthon, ahol kútról hordják be a vizet, erre nincs lehetőségük.

A zuhanyozó rész nem annyira frekventált, de Józsiék dolgoznak rajta, hogy javítsanak a népszerűségén. Tudni kell, hogy egy család általában egyetlen közös szobában lakik, ez két szülőt és sok kisebb nagyobb gyereket jelent. Elvonulási lehetőség nyugodt tisztálkodásra nincs. Vizet a kútról kell hozni, kályhán megmelegíteni, aztán ott a család apraja nagyja, és bizony szégyellősek, nem vetkőznek egymás előtt, inkább nem fürdenek. Saját turkálója is van a háznak, bárki vihet, amit szeretne. Legkeresettebbek a gyerek ruhák és cipők.

Ez nem egy szokványos körbevezetés: minden helyiséghez történet, történetek kapcsolódnak, és látszik, hogy történetből és tennivalóból nagyon sok van. Sokan, sokszor emlegetik Mustó Péter atyát, hiányzik nekik a gyakori, figyelmes jelenléte, kedvessége.

Közben átmegyünk a szomszéd házba, amit közösségi háznak vásároltak meg, és Péter atyáról szeretnék elnevezni.

Kívül belül vakolatlan, rumlis, de az ablakok újak: tanfolyamot tartottak férfiaknak vakolásra, nyílászáró cserére tanították őket, hogy a saját házukat karban tudják tartani. A közösségi házon gyakoroltak a férfiak: kicserélték az ajtót, az ablakokat.

A közösségi ház egyetlen szobájában elkezdődött a próba, a tinik készülnek a hétvégi fellépésre.

A próbát zeneelmélet óra „Szimfónia program” előzi meg, a 16 éves Armando oktatja a többieket. Armando zenész családba született, most vált gimnáziumot, bentlakásos zeneiskolába jár ősztől, ahol elfogadják és segítik a hivatását.

A háttérben két tini hallgatja az órát matracon heverészve, még tart a nyári szünet, lazulnak.

A zenekar táncolni hív bennünket, moldvait húznak, aki pont nem zenél, beáll a körbe táncolni velünk.

Ebédet hozunk az iskola konyhájáról, 600,- Ft egy adag.

Míg ebédelünk a helyiségben, ahol nemrég még baba mama klub volt, a többiek bundáskenyér sütési akcióba lépnek mögöttünk a kicsi konyharészben. Az asztal másik végében rögtönzött angol korrepetálás folyik. Próbálok súgni, de lebukom. Feri mesél a „szentháromságról”, akik a főzőklubba járnak. A „szentháromság”, Józsi szerint, „Feri orkjai”: három kamasz cimbora, akiket már mindenhonnan kitiltottak. Feri befogadta őket, főzőklubot indítottak, és még egy fiúval kiegészülve Fördős Zé bonyolultabb receptjeit valósítják meg, mert az egyszerűekkel nem lehetett lekötni a fiúkat.

Armando csatlakozik hozzánk. Ápolt, tiszta, értelmes, van célja, tudja merre tart az életben. Ez nagyon ritka az arlói cigányok között, de ilyen is van. Ehhez szeretnék hozzásegíteni az ottaniakat. Általános, hogy nincsenek gyökereik, nincs önbecsülésük, jövőképük, bátorságuk, nem tudják elképzelni, hogy másra, többre is képesek.

Ebéd után sokat beszélgetünk Bari Józsival.

Ő érti a cigányokat, segít Ferinek, hogy jól tudjon segíteni, egyfajta híd. Elmeséli, hogy igyekeznek értelmes elfoglaltságot biztosítani a fiataloknak: a fentieken kívül van cigánytánc, zumba tanfolyam, pálya orientációt tartanak az iskolában. Szeretné, ha újra lenne cigány identitásuk és kultúrájuk az ittenieknek, mert az már réges rég elveszett, gyökértelenek.

Kis lépésekkel haladnak, egyet előre, sokszor többet hátra. Az évek alatt eljutottak odáig, hogy a cigányok már bemennek a házba, megbíznak bennük, van, aki mer segítséget kérni, de a problémák, a nyomor feneketlen, nagyon mélyről építkeznek. Ami a legnehezebb lehet, ebben benne lenni, jelen lenni: átélni és elfogadni a reménytelenséget, ami körülvesz, és mégis maradni akkor is, ha az alaphelyzeten nem tudnak változtatni.

Józsi álma, hogy a másik szomszéd házat is megvegyék, ahol önkénteseket lehetne elszállásolni. Teendő rengeteg van, de önkénteseknek nem tudnak szállást biztosítani. Feri álma egy pékség, amiben jó kenyeret sütnek, munkát adnak a helyieknek, olcsón el tudják látni a szegényeket, a fennmaradó termékeket pedig piaci áron adják el.

Lassan szedelőzködünk, megyünk a JEZSU-ba aludni. A vacsorát lekéstük, farkaséhesek vagyunk. Egyikünk sem mert újra enni kérni a sok éhes száj között, hallgattunk. Kipróbáljuk milyen éhesnek lenni. A TESCO-ban vásároltunk vacsorának valót. Ami más áruházban személyzeti helyiség, az itt beépített rendőrség volt, a mosdókban sehol nincs szappan, kéztörlő, vécépapír. Más itt, mint felénk.

A JEZSUban verőfényre ébredünk, egy teljesen más világban. Hatalmas területen, ápolt zöld részekkel szép vörös téglás épületek, kosárpálya, futópálya, elit sportcsarnok, uszoda, sípálya és még sorolhatnám. Pazar svédasztalos reggelit kaptunk fehér abroszos asztalon. Döbbenetes volt a kontraszt, milyen lehetőséget kapnak az arlói fiatalok, és milyet azok, akik a JEZSUban tanulnak. A két világ létezhet, és létezik is, párhuzamosan, de jó, ha időnként átnyúlunk, átmegyünk, segítünk, ahol tudunk.

Egy évre elegendő élménnyel térünk haza, legalábbis így érzem.

2023. november 7., Hírek, Nem kategorizált