Lelkigyakorlatozóink írták – Zsófia

Régóta készültem arra, hogy több napot eltöltsek a Manréza csendjében. Volt egy bizonyosság bennem, hogy kérdéseimre itt válasz vár, és hogy itt Valami már elő van készítve számomra, csak ide kell jönnöm érte, hogy megkapjam. Valóban megkaptam, de egyszersmind Ő is megkapott engem, jobban, mint eddig bármikor…
Rohanós hétköznapok után az erdő csendje jólesően helyezett bele az „itt és most”-ba, majd a barátságos fogadtatás, este pedig Elemér szavai hatottak végtelenül megnyugtatólag: „…nyugodtan aludjatok sokat…lelkigyakorlatozni pihenten lehet… a mozdulataitokat is lassítsátok le, most nem kell rohanni sehova…”
Már első este annyi mindent kaptam, hogy azon törtem a fejem, hogy mindezt hogy viszem le a hegyről. Aztán abbahagytam a fejtörést…a bennem zajló dolgok a fejemnél mélyebbre szálltak.
A belső csend megteremtéséhez nemcsak a ház és a természet csendje, hanem egyéb körülmények is hozzásegítettek: az egyszerű, letisztult terek, a kápolna egyszerre fenséges és meghitt légköre, üvegablakai előtt hangtalanul ringatózó faágak, a közös imák és szentmisék szépséges, lassú méltósága. S mindehhez még a földön ülni…számomra különös öröm, földön ülve imádkozni: így gyermek vagyok, Isten gyermeke. Lehullik minden, ami felesleges.
A csendben és a mozdulatlanságban mintha érinthető lenne az örökkévalóság, csak lélegzésem érzékelem leheletfinoman, s szavak ismétlődnek: „veled vagyok” – Ő velem, és én Vele – VAGYUNK. Megnyílik egy belső átjáró, mely füves mezőkre, legelőkre, források felé vezet. Igen, Ő az! Ő, Aki magát ajtónak nevezte…
A jól ismert szavak új értelmet nyernek, mélyebb értelmet; a jól ismert evangéliumi történetek belülről megnézve elevenné válnak, belső párbeszéd indul, s én magam RÉSZE leszek a történéseknek.
Nagyon jó itt nekem lennem. És egyszerre világossá válik: ha mindezt a jót továbbra is élni szeretném, ha mindebből valamit magammal akarok vinni a hétköznapokba, csak egy módon lehetséges: ha valamit itt hagyok érte önmagamból.  Önmagam saját elképzeléseit, ragaszkodásait, elzárkózásait. Csak így marad élő a Kapcsolat. Hiszen Ő már odaadta mindenét értem, most rajtam a sor, hogy el is fogadjam, még mélyebben.
Elemér „csak” kísért az úton: meghallgatott, bölcsen visszakérdezett, szempontokat vetett fel, de a kérdéseimre a válaszok bennem születtek meg, a Lélek erejéből. Sokminden összerendeződött, helyére került.
S a legvégén, a feloldott szilencium után bennem feltörő jókedv valami olyasmit sejtetett, hogy ennek az örömnek az alapjai hasonló mélységekbe érnek, mint a csend alapjai…
Mindaz, ami itt VAN: a Ház, az események, de persze leginkább a jezsuita atyák, olyanok, akár a hóvirágok…  először is, az erdőben élnek. Ezenkívül kedvesek, szerények és fehérek. És hírnökök. Mélyebb, igazabb, élőbb istenkapcsolatom tavaszának hírnökei…
Köszönet Nekik és Értük!

2011. december 20., Lelkigyakorlatozóink írták